Kérdésed van? +36 20 9 324 409

1 éves a DBands Cardio-Core órám!

Szerző: Berkes Márton

Idén október elején 1 éves lett kedvenc funkcionális alakformáló órám, a DBands Cardio-Core! Az óra népszerűsége nő, a lehetőségeknek már lassan csak az eszközök száma és a terem nagysága szab határt. A kitartó munka és a fáradhatatlan DBands-fanoknak hála ma már egyre többen tudják, mi ez az eszköz, és mit jelent a DBands-érzés!

 

Tavaly szeptember végén keresett meg Garami Zsolt kollégám, hogy van ez az eszköz, amire szeretné, ha felépítenénk egy csoportos alakformáló órát. Akkor még csak pár ember tudta itthon, hogy mi az a DBands. Azonnal igent mondtam, mert láttam benne a lehetőséget, és bíztam Zsoltban, aki komoly várakozásokkal tekintett az eszköz jövőjére.

Elkezdtük összerakni az óra szakmai részét, eközben én is rengeteget tanultam Zsolttól. Tudtuk, hogy magasra kell tenni a lécet, ezért minden egyes részletet kidolgoztunk, lejegyzeteltünk, én pedig betanultam, visszatanítottam. Elérkezett az első óra, mindjárt jött is vendég. Akkoriban egy zumbaórát cseréltünk le az én órámmal, mely „DBands agresszív alakformálás” névre hallgatott még. A zumbás hölgyek közül sikerült is egy-kettőt átcsalogatni, akik közül még van, aki azóta is hűséges látogatója az órámnak!

Számomra az okozta az egyik legnagyobb nehézséget az óra megalkotásában és megtartásában hétről hétre, hogy nem volt előttem minta. A gyakorlatokat (és azok progresszióját, regresszióját) nekem kellett kitalálni, összerakni. Nem egy hagyományos aerobik óráról beszélünk, hanem egy funkcionális intervall köredzésről, épp ezért meglehetősen újszerű gondolkodást kellett kialakítani. Igyekeztem ihletet meríteni a DBands külföldi oktatóanyagaiból, illetve más, népszerű amerikai edzésmódszerek gyakorlattárából. Számtalan dolgot kipróbáltam, egy részét megtartottam, egy részét elvetettem, és mind a mai napig keresgélem az újabb és újabb izgalmas megoldásokat.

Több hónapba telt, mire elkezdett emelkedni az óra létszáma. Jöttek-mentek a vendégek, legtöbben azt hitték, hogy egy „hagyományos” alakformáló aerobik alapú órát tartok, ezért nem is jöttek többé. Elkezdtünk tanakodni az óra átnevezésén, szerettünk volna fiúkat is megszólítani. Ekkor jött a DBands Cardio-Core elnevezés. Bár nem jött több fiú, mégis azt vettem észre, hogy lassan kezd világossá válni a leendő vendégeim fejében, hogy miről szól az óra. A „sportos szülők” voltak az első vendégeim, akik ebben az időben úszni viszik csemetéiket a szomszédos uszodába, és éppen ráérnek 1 órára, amit lehetőségük van kedvezményes áron hasznosan, egészségesen eltölteni a Sport11 Fitness-ben. Ők voltak azok, akik szájról szájra adták az óra hírét, és hozták be a többi szülőt, ismerőst, barátot. Ma már több generáció, köztük idősek és fiatalok edzenek egymás mellett, jó hangulatban!

Az október 5-ei, rendhagyó születésnapi órán akkora volt az érdeklődés, hogy a raktárból újabb DBands eszközöket kellett kérni, hogy jusson mindenkinek. Gyakorlatilag teltház fölött volt az óra, a terem határain belül mégis maradt hely mindenkinek a biztonságos gyakorlat-végrehajtásra. Erre a különleges alkalomra saját magam által sütött paleo-müzliszelettel készültem, mely nagy sikert aratott, csakúgy, mint az óra. Vendégeim engem is megleptek egy kiváló belga sörrel, és egy hatalmas, kupa formájú, ”Champion” feliratú lufival. Nagyon meghatódtam ezen az ötletes ajándékon, mely számomra nagyon sokat jelent, egyfajta visszaigazolása az elmúlt egy évnek. Ezúton is köszönöm nektek! :)

A DBands egy innovatív funkcionális eszköz. Nemcsak a fitneszben, de az élsportban is rohamosan terjed. Örömömre szolgál és büszke vagyok arra, hogy részese lehetek ennek a sikertörténetnek!

Divíziók hírei

Keresés